fontos elérhetőségek
E-ügyintézés:
eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap
E-mail cím:
jozsef.attila.bicske@gmail.com
Rólunk
Az intézmény Bicske város és körzete sajátos nevelési igényű (enyhén és középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) gyermekek nevelési-oktatási feladatait látja el. Az alapítás éve 1976. 1977 áprilisa óta működik jelenlegi épületében, önálló intézményként.
Az indulástól a fenntartónk hosszú éveken keresztül a helyi Önkormányzat volt, később a Megyei Önkormányzat vette át a fenntartási feladatokat, majd a Fejér Megyei Intézményfenntartó Központ. Jelenlegi fenntartó a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.
A körzetből jelentkező igényeket az iskola ki tudja elégíteni. Valamennyi tanuló felvételt nyer, akiket a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság határozata a mi intézmény típusunkba javasol.
Tanulóink egy részehalmozottan hátrányos helyzetű. Az értelmi fogyatékosságuk mellett többségük rendkívül rossz szociális háttérrel rendelkezik. Magas a csonka családban, az ingerszegény környezetben nevelkedő, a létminimum alatt élők száma. A nevelőtestület nagy hangsúlyt fektet a gyermekvédelmi munkára.
Az 1990-es évek elején már megpróbálkoztunk a speciális szakiskolai képzéssel: először a lányoknak gazdaasszony képzés indult be a 9.-10. osztályban, majd a fiúknak az általános épületkarbantartó szak.
2008-tól ismét elindult iskolánkban a szakképzés élelmiszer- és vegyiáru eladó szakon. Elsősorban az általános iskolát nálunk befejezett gyermekeink számára. A következő tanévben a parkgondozó szakképzés is elkezdődött, amelyben integráltan oktatva, értelmileg akadályozott tanulóink is részt vettek. A 2013/14-es tanévben az élelmiszer- és vegyiáru eladói szakma mellett a virágkötő szakmát is elindítottuk A szakképzés elindításával célunk tanulóink életkilátásainak növelése, a társadalmi beilleszkedésük segítése volt.